Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt! Ez alkalommal szeretnék egy pár gyakorlati jó tanáccsal segítséget nyújtani a pasztell ceruzák világához, az elmúlt pár hónapom tapasztalataival.

Először kicsit részletesebben írok azokról az eszközökről, amiket a rajzaim elkészítése során rendszeresen használok, majd pedig röviden bemutatom egy rajzon annak elkészítésének menetét. Végül pedig a gyakran felmerülő kérdésekre is válaszolok.

Eszközök, amiket használok

1. Ceruza

Én a Faber-Castell Pitt pasztell ceruzakészletét használom (60 db-os színkészlet). Az egyetlen szín, amit igazán hiányoltam a készletből, az az igazi élénk tűzpiros. Valahogy nekem az összes pirosas árnyalat benne túl narancsos volt. Ezt a hiányt a Derwent Raspberry pasztell ceruzájával pótoltam.

2. Radírok

Különböző féle, fajtájú, márka nélküli radírokat használok, amik éppen megtetszettek. Nagyon kedvelem a Faber-Castell radírceruzáját az apró részletek/vonalak kiigazításához. Valamilyen oknál fogva a gyurmaradírt sosem sikerült megkedvelnem.

3. Hegyezők

Az elején kifejezetten zavart, hogy nem találtam olyan hegyezőt, amellyel ugyanazt a tűhegyet tudnám reprodukálni, mint amivel a frissen kibontott ceruzák rendelkeznek, mivel ezek az apró részletek kidolgozásához elengedhetetlenek. Ekkor értettem meg, hogy a művészek többségének miért van “csúnyán” hegyezve a ceruzája. Azért, mert amit hegyezővel nem lehet megvalósítani, arra szikével rá kell segíteni a cél érdekében. Én még úgy is szoktam csalni, hogy a hegyező bemeneti nyílásánál a dőlésszög megváltoztatásával csak a hegy csúcsát faragom ki még hegyesebbre. Mindezek ellenére hasznos, ha több hegyező van a háznál, mert a kemény fa borítás gyorsan kicsorbítja az élét, és utána már csak “szaggatja” a fa felületét és sokszor kitöri a ceruza hegyét. Érdemes speciális pasztell hegyezőt választani, mint például a Derwent Pastel hegyezője.

4. Fehér szénceruza 

A Cretacolor white chalk vagy Derwent tinted charcoal white fehér szénceruzái érhetők el itthon.

Kezdetben csak a vázlat megrajzolásához használtam, mivel a grafitot a világos színek nem fedik el szép tisztán. Később azonban a rajzolás során is beépítettem a mindennapokba. Ennek nincs különösebb oka, csak megkedveltem. Ha össze kellene hasonlítanom őket, akkor úgy fogalmaznék, hogy a pasztell krémesebb állagú, míg ezek inkább durvább szerkezetűek, de a végeredményt a látvány szempontjából ez nem befolyásolja.

5. Fehér zselés toll, vagy fehér Uni Posca 

A fehér fénypontok kiemelésére használok zseléstollat, ám ez igen nehezen fog a pasztellen, ezért most az Uni Posca fehér tollát tesztelem ugyan erre a célra.

6.  Egyebek

• Szike
• Széles fejű lapos ecset
• Rajztábla
• Vonalzó

A szikét a hegy hegyesítésénél használom, de jól jön akkor is ha a hegy beletört a hegyezőbe. A Tiziano rajzlapnál tapasztaltam, hogy néhol indokolatlan módon nem vesz fel elegendő réteget – mintha már telítődött volna – ilyenkor szikével szoktam felérdesíteni ezt a felületet és tovább tudok dolgozni rajta.

Mivel kifejezetten figyelek arra, hogy a kezem mindig tiszta maradjon, ezért a radír morzsalékot mindig az ecsettel söpröm le a papírról, nehogy véletlenül belenyúljak a rajzomba és elkenjem azt.

A rajzolás menete

Mielőtt elkezdtem volna pasztellel rajzolni, több YouTube videót megnéztem arról, hogyan készül el egy rajz. Ez eléggé csalóka tud lenni, mivel a gyorsítás miatt nem látszik, hogy valójában mennyit is kell vele dolgozni ahhoz, hogy szépen homogénen fedje a lapot, de inspirációnak kiváló volt.

Általában szeretek a képem témájával harmonizáló színű lapot választani, mert nem szoktam hátteret rajzolni, így viszont nincs hiányérzetem. Ennél a rajznál a Tiziano egy halvány rózsaszín árnyalatát választottam.

Próbálom többnyire középen elhelyezni a képet, hogy ha nem muszáj, ne töltse ki az egész lapot, nekem egyszerűen így harmonikusabb.
A fehér vázlat sötétebb árnyalatú lapon informatívabb, világos lapon pedig érdemes odafigyelni arra, hogy hiába nyomjuk rá egyre erősebben a ceruzát, nem fog jobban látszani, ellenben sikerülhet annyira belekarcolni a lapba, hogy a végén a felesleges vonalakat nem lehet kiradírozni.

Az esetek többségében a rajzom méretétől függően próbálom a haladási irányt tartani, melynek során jobbról balra, fentről lefelé haladok. Kisebb méretű rajzoknál a lap forgatásával szoktam csalni.

Egy-egy színt mindig több árnyalatból szoktam kikeverni – egy sima feketét is (a legsötétebb szürkék illetve fekete keveréke), mert szerintem így sokkal szebbek lesznek az árnyalatok, színátmenetek, miközben véletlenül sem lesz olyan érzésem, mintha egy gyermekkönyvet satíroznék. Jelen esetben, ennél a flamingós képnél a rózsaszín, a narancssárga, és a szürke szinte összes árnyaltát használtam.
Sötét, illetve világos árnyalatú lapnál is az esetek döntő többségében a színek alá dolgozom fehérrel.

Úgy vélem, ez azért van, mert nagyon intenzívek a színek és gyakran sötétebbnek is érzem, mint ami a ceruza végén fel van tüntetve, így ha alá dolgozok egy picit fehérrel, pont akkor fogom azt a színt megkapni, amit eredetileg szerettem volna. Manapság a ceruza végi jelölést már nem is nézem, csak a hegyet. A színeket nagyon szépen lehet keverni, sötétebb árnyalatokat is vissza lehet világosítani egészen a fehérhez közeli állapotig, de ha valamit nagyon ki szeretnék emelni látványosan fehérrel, de ceruzával nem megy, akkor szoktam zselés tollal rásegíteni.

Gyakori kérdések

Fixálás: szükség van rá?

Gyakran felmerülő kérdés, hogy nem rossz-e a pasztell ceruzával rajzolni, nem porol-e úgy mint a pasztellkréta, illetve hogy kell-e rajzolás közben fixálni?

Én nagyon szeretek vele rajzolni – engem egy puha ceruzára emlékeztet, egyáltalán nem olyan, mint a pasztell kréta. Nagyon szépen fedi a lapot, mégis könnyen radírozható. A por képződése körülbelül annyi, mintha egy puhább ceruzával egy nagyobb felületet satíroznánk. Számomra ez egyáltalán nem zavaró, ezt egyszerűen csak le szoktam fújni a lapról.

Szerintem nem szükséges rajzolás közben fixálni, kiválóan megtapad a lapon és nem is pereg le, mint a porpasztell. Gyakran egy-egy rajzom elkészülte után még hetekig nem fixálom, csak pakolom ide-oda és ez a minőségén egyáltalán nem látszik meg. Tényleg olyan, mint egy puha ceruzával készült rajz. Egyszer az egész városon végig cipeltem az egyik fixálatlan rajzomat, és mire haza értem a fedő lapon is tisztán kivehető volt az ábra, mégsem kellett az eredetit utána javítanom, pedig textúrálatlan lapra rajzoltam.

Az ok pedig, amiért én mindig a végén fixálok, az pedig az a finom kis por, amit lefújok rajzolás közben. Ez láthatatlan finom kis rétegben rajta marad a rajz körül a lapon, és csak akkor válik láthatóvá, amikor fixálás előtt átradírozom a környező felületeket, hogy tényleg tiszta legyen az egész munka.

A fent látható kép az egyetlen alkalom, amikor tényleg elgondolkodtam azon, hogy közben is kellett volna fixálnom. A legvégére hagytam a fekete keret kitöltését, így viszont az itt képződött nagy mennyiségű fekete por a lefújás hatására kicsit elszínezte a a rajzom többi részét, persze csak ott, amerre ezt lefújtam, illetve a hátteret is sokat kellett radíroznom közben.

Mennyire legyen texturált a papír?

A korábbi írásom kapcsán felmerült a kérdés, ha egyszer a pasztellnek kell a minél texturáltabb felszín, akkor én miért a kevésbé texturáltabbakat kedvelem.

Jelenlegi legjobb példaként a Tizianot tudnám most felhozni, mivel erre készült a legutóbbi két rajzom. Annak ellenére, mennyire csodálatos színekben kapható, nem igazán szeretek rajzolni rá.

Először is szerintem a pasztell ceruzáknak a kisebb textúrájú lap is elegendő a tapadáshoz, mivel nem annyira por alapú, mint a kréta, és nem kell annyira beledolgozni a lapba. Így is sok árnyalatot tudok kikeverni és kellően sok réteget felvesz, szerintem kisebb színskálához is elegendő lehet.

Amiért nem szeretem:

• A túl kifejezett textúra egyenesen zabálja a puha ceruzát.
• Kétszer vagy akár háromszor annyi ideig tart megrajzolnom egy képet, mert nagyon nehéz a pórusait “eltömíteni”, ennek ellenére mégis mindig olyan érzésem van, mintha nem fedné mindenhol ugyanúgy.
• Közelről a rajz is szemcsésebbnek hat, nem annyira lágy/homogén a felülete.
• Nem lehet egyenes vonalat húzni, mert a textúra “eldobálja” a ceruzát.
• A rajzok körvonalát is nehéz megcsinálni emiatt, ilyenkor nagyon bele kell dolgoznom a színeket a lapba, aztán radírceruzával elegyengetni a széleket, hogy vonal legyen belőle.
• Vannak olyan részek a lapon, ahol nem akar színeket felvenni és nem fedi el szépen a ceruza. Ez világos színeknél nem annyira zavaró, de a fekete lapja nekem kifejezetten csalódás volt. Nagyon látványos volt, hogy hol nem akarja felvenni a színt, és ez főleg a világosabb árnyalatú  ceruzáknál volt probléma.

A lenti képen tökéletesen látszik, hogy a sárga nem az a szép sárga, hanem szürke foltos, mert nem vette fel a lap. A macska fogai is csak azért lettek fehérek, mert szikével felérdesítettem a felszínt és a durvább krétaceruzával dolgoztam bele a fehéret.

Mindezek hatására döntöttem úgy, hogy  inkább a Canson Mi-Teintes papírjait használom a továbbiakban.

Remélem ezzel a pár tippel, sikerült egy kis kedvet és lendületet csempésznem a mindennapokba! ?