Posted on Hozzászólás most!

Háttér készítési technikák – Felhők színezése kezdőknek és haladóknak

Háttér színezés - Felhő színezés

Heti cikkünk szerzője a hazai színező közösség egyik legkreatívabb és legszebben alkotó színezőnője Horváth Barbara. Fogadjátok szeretettel hiánypótló írását a háttérszínezésről, azon belül is első körben a felhők rajzolásáról. A gyönyörű illusztrációkat szintén Barbara készítette.

Háttér készítése felnőtt színezőkben

A színezés napjainkban egyre népszerűbb a kikapcsolódni vágyók körében. Mondhatjuk, hogy a felnőtt színezők aranykorát éljük. Vannak akik filcekkel, vannak akik színes ceruzákkal próbálják kreativitásukat a felszínre hozni, azonban sokan különböző textúrájú eszközökhöz nyúlnak és azokat keverve alkotják meg remekműveiket.

A hátterezés technikájáról szeretnék néhány szót szólni, mely sokak számára jelent kihívást. Egy megfelelő háttér elkészítésével válik alkotásunk befejezetté és igazán teljessé. Az egyik leglátványosabb és egyszerűen elkészíthető háttér megoldás a felhők színezése.
Lássunk ehhez néhány példát, de előtte fussuk át mire lesz szükségünk!

Eszközök:

  • Pasztell ceruza vagy porpasztellkréta (pl. Derwent Pastel ceruza – nem csak nagy felületen, de szűk helyeken is könnyen színezhetünk vagy rajzolhatunk vele)
  • Színes ceruza (pl. Faber-Castell Polychromos – magas pigmentáltsága és olajtartalma miatt tökéletesen párosítható a pasztell anyagokkal)
  • Fehér filc (Uni Posca – különböző vastagságban kapható univerzális marker)
  • Fényesítő ceruza (Derwent burnisher – színező anyagot nem tartalmazó, kemény viaszos ceruza, amely ellenáll a pasztellnek)
  • Elektromos radír (pl. Derwent elektromos/elemes radír – szűk helyek radírozásához vagy akár rajzoláshoz kiváló)
  • Felhő sablon (néhány kivágható sablont a cikk végén megtalálsz)
  • Vattakorong

Hófelhő készítése:

Háttér színezés - felhő rajzolás és színezés

  1. A kivágott sablon felső peremét satírozzuk át világoskék pasztellel és egy félbehajtott vattakorong segítségével mossuk át a papírlapra. (Vigyázzunk, a sablon ne mozduljon el!)
  2. A sablon alsó peremét hasonló módon kenjük be középkék pasztellel és dolgozzuk rá a papírlapra.
  3. Ha kontrasztosabb és színesebb felhőkre vágyunk, sötétkék pasztellt vigyünk a felhőnk alá, a felhőt pedig színezzük pl. sárga, narancs, lila vagy rózsaszín pasztellel.
  4. A térhatás elérése érdekében szürke pasztellel árnyaljunk.
  5. A felhő alját húzzuk át fehér filccel és rajzoljunk alá pöttyöket.

Többrétegű felhő készítése:

Háttér színezés - felhő rajzolás és színezés

1. – 2. Sablonunkat sötétkék pasztellel bekenjük és átmossuk a vattakoronggal a papírra.
3. Sablon segítségével rétegeket színezünk a felhőre.
4. Színes ceruzával (sötét- és világosszürke) árnyaljuk a mélyen ülő részeket.
5. A térhatás érdekében a felhőnket sötétkékkel árnyaljuk a képen látható módon.

Visszaradírozott felhő:

Háttér színezés - felhő rajzolás és színezés

  1. Hozzunk létre a papírlapon vastag pasztell felületet.
  2. Félbehajtott vattával alaposan dolgozzuk el, hogy homogén felületet kapjunk.
  3. Elektromos radírral rajzoljunk felhőformát.

Burnisherrel rajzolt felhő:Háttér színezés - felhő rajzolás és színezés

  1. Fényesítő vagy fehér viasz ceruzával rajzoljunk felhőformát.
  2. A pasztell hegyéből késsel, szikével kaparjunk színport a rajzolt felhő közepébe.
  3. A pasztellport vattával alaposan dolgozzuk el.
  4. Addig ismételjük a folyamatot, amíg a rajzolt felhőnk elő nem tűnik.
  5. Sötét- és középkék színes ceruzával árnyaljuk.

Teljes felhős háttér

Háttér színezés - felhő rajzolás és színezés

  1. A sablon felső peremét pasztellel vastagon besatírozzuk.
  2. Kis mennyiségű színt a sablonról vatta segítségével mossunk át a papírlapra. Fentről lefelé haladva ismételjük a folyamatot.

Tipp: Ha alkotásunkat tartósabbá és ellenállóbbá szeretnénk tenni, főleg a pasztell por állagát figyelembe véve érdemes képünket fixálni.

Amennyiben szeretnél további felhőszínekkel is kísérletezni, az alábbi palettákat ajánlom figyelmedbe. A képek segítenek inspirálódni, a hozzájuk megadott ceruza színkódokkal pedig könnyedén el is készítheted őket.

Felhő paletta ceruzs színkódokkal

A felhő sablont te is elkészítheted, de ha ezt az alábbi sablon kinyomtatod, csak ki kell vágni, és indulhat a munka!

Felhő sablon
Jó színezést kívánok!

Posted on Hozzászólás most!

Ismerd meg a Derwent Inktense akvarell ceruzáit!

Derwent Inktense ceruza használata színezőkben

Fogadjátok szeretettel a RajzShop.hu csapata új tagjának, Perger Áginak első cikkét nálunk, melyben az egyik kedvenc akvarellceruzánkat mutatja be részletesen. Ha érdekel az akvarellceruzás technika, ez a cikk kötelező olvasmány! 🙂

Derwent Inktense akvarell ceruza

Most egy olyan ceruzáról szeretnék néhány szót szólni, amely egy picit más, mint a sima színes ceruzák, mégis tökéletesen alkalmas a színezésre. Az Inktense eddig csöndben lapított a testvérei között, talán mert többen nem is ismerik igazán és még nem fedezték fel azokat az előnyöket, amelyekkel egyedül ő rendelkezik a többiekkel szemben.

Az akvarell ceruzákról általában

Az akvarell ceruzával pontosan úgy lehet színezni, mint a hagyományos színes ceruzákkal. A színezés után vízbe mártott ecsettel, vagy tartályos ecsettel kevés vizet keverünk a már felvitt színekhez. Ezeknek a ceruzáknak egyik csodálatos előnye a „száraz” ceruzákkal szemben, hogy az összemosás és az árnyalatok kialakítása egyszerűvé válik, ugyanis nem fog látszódni az átmenet. Eltűnik a Z betűzés, azaz a vonalkázás.

Derwent Inktense ceruza használata színezőkben

Mi a különbség az Inktense és a hagyományos akvarell ceruzák között?

A legfontosabb különbség az, hogy az Inktense (tinta) száradás után már többé nem oldódik vízzel. A megszáradt felületre lehetőség van újabb színeket tenni anélkül, hogy összefolynának a papíron. A hagyományos akvarell ezzel szemben mindig reagál a nedvességre.

Ha Inktens-szel rászínezünk egy már kész színre, újabb színt kapunk. Így a variációs lehetőségek jóval nagyobbak, a többi akvarell ceruzánál!

A másik jelentős különbség, maga a szín intenzitása. Általában igaz az, hogy az akavarell ceruza valódi színe a víz hatására jön elő, de az Inktense ceruzánál ez sokkal dominánsabb. Szinte életre kelnek és vibrálni kezdenek, amikor egy kis víz éri őket!

A Derwent Inktense színei csodálatosak, amelyek az ecset használata után válnak igazán láthatóvá!

Derwent Inktense használata szárazon és vízes ecsettel

Inktense használata szárazon, majd átmosva vizes ecsettel

Az ecset

Bármilyen ecsetet használhatunk hozzá, de én a Derwent tölthető ecseteket szeretem, azoknak egyszerűsége miatt. A kis tartályt feltöltöm vízzel és így szállítható is lesz, valamint szabályozhatom a víz intenzitását a tartály enyhe nyomásával.
Derwent tölthető ecsetek

 

3 méretben kapható:

1 (S): apró, kis részeknél is tökéletesen lehet használni
2 (M): közepes ecset fej, ez az általános használathoz való
3: vágott végű ecset, amely a nagyobb felületekhez, ill. mintákhoz nyújt segítséget
Az ecsetek használatával a tinta „széthúzható” a papíron, így tökéletes átmenetet kapunk akár már egyetlen szín használatával is.

 

 

A Derwent Inktense ceruzák darabonként is megvásárolhatod nálunk, így lehetőséged van a kipróbálásra is.

Peta Hewitt több videója is elérhető a neten, ő előszeretettel alkalmazza ezt a színező ceruzát és csodálatos képeket készít segítségével.

Derwent Inktense akvarell ceruza színező

Lizzie Mary Cullen: Magical City
Színezte: Perger Ágnes

Derwent Inktense akvarell ceruza színező

Lizzie Mary Cullen: Magical City című könyvből
Peta Hewitt képe alapján színezte: Perger Ágnes

Posted on Hozzászólás most!

Kipróbáltuk a Spectrum Noir ColourBlend színesceruzákat

ColourBlend színesceruza tesztelése

Egy új ceruzamárka került a RajzShop kínálatába, így adta magát, hogy jól le is teszteljük őket: megmutatjuk, mit is tudnak az új termékeink.

A Spectrum ColourBlend viasz alapú, összemosható, rétegezhető ceruzái ideálisak a színezés és a színessel való rajzolás szerelmeseinek. Önmagukban, vagy a Spectrum markereivel használva a színek igen széles skálája érhető el. Mindegy, hogy kezdő, hobbi rajzoló, vagy profi művész vagy, ezek a prémium minőségű ceruzák ideálisak minden kreatív munkához, a gyors vázlatokon át a részletgazdag alkotásokig.

Jellemzői

  • A puha magnak köszönhetően ideálisak a színek zökkenőmentes összemosásához és az árnyékolási technikákhoz
  • Az egyedi formulának köszönhetően intenzív és lágy színeket is lehet rajzolni ugyanazzal a ceruzával
  • Gazdagon pigmentáltak, aminek köszönhetően nagyon élénkek a színek
  • Remekül használhatóak a Spectrum markerekkel, így egy extra réteg hozzáadásával új dimenziókat érhetsz el
  • Használhatod más médiumokkal is vagy csak magukban rétegezve
  • Vízállóak

Kiszerelés

A ColourBlend színskálája összesen 120 színből áll. A különlgesésse azonban az, hogy nem a szokásos kiszerelésekben (pl. 12 db, 24 db, 36 db, stb) tudod beszerezni, hanem összesen 5 db készlete van, mindegyikben 24 db színnel, melyek nem ismétlődek, tehát bármelyik két készletet vásárolod meg, nem lesz benne azonos szín. Így apránként is össze tudod gyűjteni mind a 120 színt! Nincs nagyobb és kisebb kiszerelés, csak az ötféle 24-es.

Spectrum Noir ColourBlend készletek

Tesztelés

A ceruzák teszteléséhez Millie Marotta Animal Kingdom képeslapkönyvéből választottam egy rajzot. A tesztbe bevontam a Spectrum Aqua vízalapú markereit is. Első lépésként kipróbáltam, hogyan viselkedik egy markeres alapon. A róka farkát így színeztem a képen látható ceruzákkal. Nagyon könnyű volt használni ezeket a ceruzákat. Elég puha ahhoz, hogy könnyen össze lehessen mosni a színeket. Én az alapszínek készletet válaszottam a teszteléshez. Ebben a sárga-barna, a kék-zöld, és a piros árnyalataid találhatod. Nagyon szépek és élénkek a színek. Különösen tetszett, hogy olyan árnyalatokkal dolgozhattam, amik az eddigi kézleteimben nem voltak.

ColourBlend színesceruza tesztelése

ColourBlend színesceruza tesztelése
A háttérhez először reszeltem egy picit a színesből, amit ezután elkentem, majd erre vittem fel egy marker alapot, amit száradás után átszíneztem még, alul az egységes hatásért, felül pedig az égbolt hatás miatt.

ColourBlend színesceruza teszteléseColourBlend színesceruza tesztelése

Fekete lapon is teszteltem a ceruzákat. A képen láthatod, hogy szépen fednek a színek. Az élénkségük azonban nem annyira jön ki a sötét lapon.

ColourBlend színesceruza tesztelése

Összességében nagyon kellemes meglepetés volt ez a ceruza. Leginkább a Derwent Coloursoft ceruzájához tudnám hasonlítani. Nekem kicsit könnyebb volt ezt rétegezni, mivel a Coloursoft puhasága miatt hamarabb telíti a lapot, ugyanakkor a színek élénksége egy hajszállal talán elmarad a Coloursoftétól, de ezt leginkább csak a fekete lapra színezésnél éreztem.

Ha megtetszett neked is a Spectrum Noir ColourBlend ceruza, nézd meg a készleteket a webshopban!

Posted on Hozzászólás most!

Hogyan használhatod a Sakura Quickie ragasztó tollat?

Ragasztó toll trükk

A Sakura Quickie Glue ragasztó tollal egy toll használatának könnyedségével viheted fel a ragasztót a legkisebb területekre is. A pont hegynek köszönhetően a ragaszót nagyon precízen tudod használni, így kitűnően alkalmas aprólékos munkákhoz. Használat közben nem szükséges rázni és nyomni. A Quickie Glue-val könnyedén tudsz egyenletes vonalat húzni anélkül, hogy plusz ragasztó folyna ki, vagy egyenetlen lenne a felvitel.
A toll 0,7 mm-es sima és egyenletes vonalvastagságú, szagtalan. Amikor a ragasztó színe fehérre változik,az azt jelenti, hogy teljesen megkötött, amíg kék, addig még átmeneti a kötés, mozgatható a rárakott anyag.

Mire is jó ez a ragasztó?

Rajzolhatsz vele egyenes, hullámos, pöttyös vonalakat, bármilyen motívumot, írhatsz vele, majd megszórhatod csillámporral, konfettivel vagy ragaszthatsz rá arany, vagy ezüst fóliát. Nagyon hasznos segítség lehet a különböző kreatív munkáknál, mint például a scrapbooking. A következőkben mutatok pár példát, milyen kreatív megoldásokat tudsz vele elérni!

Csillámpor használat

Csak írj le egy tetszőleges szöveget a ragasztóval, szórd rá a csillámport, hagyd egy kicsit száradni, majd a felesleges csillámport egy ecset segítségével távolítsd el. Ezzel a technikával nagyon sok mindenedet tudod feldíszíteni, legyen az egy rajz, egy képeslap, egy kő, vagy egy füzet.

ragasztós toll csillámporos

Képek forrása: creatriciaty  és artycraftystuffblog instagram oldala

Papír vagy kövek felragasztása

Különböző anyagból kivágott mintákat tudsz felragasztani a toll segítségével például egy képeslapra, így három dimenziós hatást érhetsz el.

Ragasztó toll kreatív munka

A kép forrása: Sparkle ‘n’ sprinkle

Füstfólia

A felvitt ragasztóra helyezz rá egy vékony füstfóliát, majd a felesleget húzd le, vagy egy ecset segítségével távolítsd el. Ezzel a technikával gyönyörű aranyozott, ezüstözött szövegeket, motívumokat készíthetsz. A lenti videóban például névtáblák készítését láthatod (a lényeg 0:45 perctől).

[jaw_y_video clip_id=”https://youtu.be/qwy_LgfkBz0?t=46s” height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

Speciális trükk

Ezzel a technikával is különleges hatást tudsz eléírni. Írj vagy rajzolj le bármit a ragasztó tollal, majd hagyd alaposan megszáradni. Száradást követően színezd át a felületet egy ecsetfilccel. A korábban ragasztós terület fehér marad!

 

[jaw_y_video clip_id=”https://youtu.be/k5oV2oXm-wg” height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

Remélem, meghoztam a kedved egy kis kreatív alkotáshoz! Jó szórakozást! 🙂

Posted on 5 hozzászólás

Minden, amit a Derwent Coloursoft ceruzákról tudni szeretnél

Derwent Coloursoft ceruzák

Gyártójuk az Egyesült Királyság legpuhább és legélénkebb színes ceruzájának nevezi a Derwent Coloursoft termékcsaládját. Lássuk, mit érdemes még tudni ezekről a ceruzákról, és valóban rászolgáltak-e ezekre a jelzőkre!

A Derwent Coloursoft ceruzák jellemzői

  • Nagyon puha töltet, aminek köszönhetően könnyen keverhetőek és rétegezhetőek a színek
  • Könnyen keverhetőek más színes ceruzával és pasztellel
  • Gazdag színárnyalatok
  • A vastag és erős bevonatnak köszönhetően nagyon kényelmes a ceruzák fogása
  • Fényállósága magas
  • Savmentesek
  • A ceruzák színes vége és a színkódok megkönnyítik a színek beazonosítását
  • Minden ceruzában vastag, 4mm-es töltet található

Kiszerelés és színskála

A Coloursoft szettek különböző kiszerelésekben érhetőek el, összesen 72 szín létezik ezekből a ceruzákból.
A fémdobozos kiszerelésből 12, 24, 36 és 72 darabos készleteket vásárolhatsz. Exkluzív kiszerelésben létezik még fadobozban 48 és 72 darabos készlet is. Sajnos, mint minden gyártó esetében, ezek a fadobozos készletek majd’ kétszer olyan drágák, mint fémdobozos társaik.

Coloursoft színskála
Előnyök és hátrányok

Nagyon puha, viasz alapú ceruzák. A bársonyosan puha bél egyetlen ceruzavonással gazdag és tömör, keveréshez is tökéletes színt ad. A könnyű keverhetősének köszönhetően könnyedén új árnyalatokat tudsz létrehozni velük. A puha textúra ellenére a Coloursoft jól hegyezhető, illusztrációk készítéséhez, valamint merész, kortárs csendéletek és portrék alkotásához is megfelelő. A Derwent Coloursoft ceruzákkal a satírozás gyors, a színek teltek és könnyedén keverhetőek. A puha ceruzabélnek köszönhetően sokkal gyorsabban, jóval látványosabb eredményt lehet elérni rajzolás közben.

A ceruza széles hegye ideális az egységes, intenzív színes részek gyors kidolgozásához. Adott szín erősségét variálhatod az egészen halványtól a mély, intenzív színig azzal, hogy milyen nyomással viszed fel a papírra. A ceruza továbbfejlesztett összetételének köszönhetően a színek kiválóan összemoshatóak, ami lehetőséget ad egy sor különböző tónus elérésére. Akvarellel készült rajzokon is jó használható a mélyebb, sötétebb színek, árnyékok kidolgozásánál. Ugyanakkor a Derwent blender ceruzája is segíthet, hogy több színt még könnyedebben összemoshass.

A Coloursoft ceruzák elég vastagok és nagyon kemény fából készült a borításuk, így speciális hegyező szükséges a hegyezésükhöz. Keménységük miatt pedig elég “hegyezőgyilkos” ceruzák, így figyelni kell, mert ha a hegyező éle már nem elég éles, könnyen kitöri a ceruzák hegyét. Természetesen a vastag borítás előnye, hogy a ceruzák törésállóak, ami biztosítja a hogy hosszú ideig tudjuk használni őket. A lekerekített borításnak köszönhetően könnyed mozdulatokkal rajzolhatunk.

A fentiek alapján tehát ezek a ceruzák színezésre és rétegezésre a legalkalmasabbak, olyan munkákhoz, melyek nem kívánnak túl részletes kidolgozást.

Rajzoláshoz, körvonalazáshoz, apró részletekhez nem a legalkalmasabb puhasága miatt. Az ilyen munkákhoz érdemesebb valamilyen keményebb ceruzát választani, mint például a Derwent Studio ceruzája.

A Coloursoft ceruzák fényállósága igen magas. A fényállóság azt jelenti, hogy a fény mennyire fakítja ki a színt, az UV sugárzás, hogy hat a színekre, mennyire tarósak. A fényállóság a ceruza színétől is függ, de a Coloursoft esetében ennek értéke 2 tól 8 ig terjed. (A 8-as a legmagasabb érték az úgynevezett “Blue Wool” skálán. Ez a legellenállóbb kategória, itt gyakorlatilag nem változik a szín a vizsgálatok során.)

Derwent Coloursoft ceruzák
A Derwent Coloursoft ceruzái jellegzetes színezésük miatt könnyen felismerhetőek.

Videók

Hoztam pár videót is a ceruzákról használat közben, hogy lásd, milyen a fedésük, keverhetőségük és hogy milyen intenzívek a színek:

1. Színárnyalatok és eltérő színek összemosása

Ebben a videóban azt szeretném bemutatni, hogy hogyan tudod a Derwent Coloursoft ceruzával rétegezni és összemosni a színeket. A videó első felében egyetlen szín (kék) két árnyalatát dolgoztam össze. Először csak a két színt használtam, majd a Derwent blender ceruzáját, végül a Coloursoft fehér ceruzájával mostam össze a két árnyalatot. A második részben pedig egy a sárgából pirosba átmenő színskálát rajzoltam. Nagyon jól keverednek a színek, nagyon élénkek. Némi gyakorlás mindenképp szükséges hozzá, hogy megtanuljuk, hogyan is viselkedik ez a ceruza.

[jaw_y_video clip_id=”https://www.youtube.com/embed/qp8uc94QTck&list=PLZ4yeogVA3s37_vSAQHu6uEp00vBjwe3l&index=2″ height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

2. Coloursoft fekete lapon

Számomra ez volt a legnagyobb élmény 🙂 Talán itt mutatkozik meg leginkább, hogy milyen fantasztikusan élénkek a Coloursoft színei valamint, hogy milyen jól fed.

[jaw_y_video clip_id=”https://www.youtube.com/embed/SvFWQfx2lJw&index=3&list=PLZ4yeogVA3s37_vSAQHu6uEp00vBjwe3l” height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

3. Más médiumokon való használata

Ezeket a ceruzákat könnyedén használhatjuk más anyagokkal is. A Coloursoft viasz alapú ceruza, de nyugodtan használhatjuk például a Faber-Castell Polychromosával, ami olaj alapú ceruza, nem „vesznek össze”. Én a videóban az mutatom meg, hogy a Tombow Dual Brush vagy a Spectrum Aqua markerekkel készült alapra is milyen könnyen tudunk felvinni további rétegeket ezekkel a ceruzákkal.

[jaw_y_video clip_id=”https://www.youtube.com/embed/Dd-qvFgkQN8&list=PLZ4yeogVA3s37_vSAQHu6uEp00vBjwe3l&index=4″ height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

Összefoglalva

A Derwent Coloursoft ceruzákkal gyönyörű színekkel töltheted meg a rajzlapodat, és puhaságának és keverhetőségének köszönhetően sokkal szélesebb színskálát tudsz elérni, mint ahány szín a készletedben rendelkezésre áll. Ez nagy segítségedre lesz abban, hogy minél színesebb alkotásokat készíts. Mindenképp szánj rá egy kis időt, hogy megbarátkozz a ceruzával, ha még nem használtál előtte ilyen puha művészceruzát. Puhasága miatt az apróbb részletek kidolgozása nehézséget okozhat, itt jól jöhet egy keményebb ceruza is, de természetesen Coloursofttal sem lehetetlen, csak tartsd hozzá hegyesen a ceruzádat. Érdemes beruházni így egy ilyen  készletre, mert szerintem nem fog csalódás érni.

Ha van tapasztalatod a Coloursoft ceruzákkal, írd meg hozzászólásban!

Posted on 2 hozzászólás

Hogyan tedd különlegessé a rajzaidat?

Spectrum Sparkle csillámos ecsetfilc hatása rajzon

A Rajzblog új cikkében szeretném bemutatni nektek a RajzShop újdonságát, a Spectrum Noir csillámos ecsetfilcét, a Sparkle-t.

A Spectrum Noir Sparkle filcei nagyon különleges, csillámos festéket tartalmazó ecsetfilcek. A filcek hegye egy nagyon hajlékony műanyag ecset, aminek segítségével aprólékosan és tisztán tudsz dolgozni. A festékek vízoldhatóak, így könnyen keverhetőek a színek és elmoshatóak egy vizes ecset (például a Derwent Waterbrush) segítségével.

Spectrum Sparkle színskála

Az ecsetfilcek 33 különböző színben érhetőek el, 12 különböző témába csoportosított szettben. Mindegyik szett 3-3 darab filcet tartalmaz. Az ecsetfilcek alkalmasak színezésre, írásra és bármilyen kreatív munka feldíszítésére.

Egy részlet a színskálából:
csillámos ecsetfilc színek

A csillámos ecsetfilcek használata (videókkal)

Egyszerű színezés

Lássuk, hogyan működnek használat közben ezek a tollak! Az első használat előtt mindenképp egy külön papíron próbáljátok ki a tollakat, mert az első nyomásnál a festék lecsöppenhet. Később, mikor a toll hegye már át van itatva a festékkel, ez nem fordul elő.
Az első videóban csak egyszerűen kiszíneztem egy gombát vele, hogy lásd, milyen könnyen lehet használni az ecsetet és milyen szép fedést és csillogást biztosít a festék:

[jaw_y_video clip_id=”https://www.youtube.com/embed/XEV44jU-oMo” height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

Több színárnyalat elérése egy filccel

Mivel a tollak tintája vízoldható, így rendkívül változatosan tudjuk őket használni. A második videóban azt mutatom be, hogy egy vizes ecset segítségével is könnyedén felvihetjük a festéket a rajzunkra. Ez a technika például akkor lehet hasznos, ha kicsit hígítani szeretnénk a színt. A tollak festékei elég intenzív színűek, így vízzel keverve egy adott szín halványabb árnyalatát is elérhetjük. Természetesen ebben az esetben is megmarad a csillogás, hiszen a festék olyan rengeteg csillám szemcsét tartalmaz, hogy hígítás után is jut bőven a papírra belőle. A tollat viszont sosem szabad vízbe mártani, mert ha víz kerül a festéktartályba, az megváltoztathatja a festék összetételét.

Hasznos lehet ez a technika még akkor is, ha egy kisebb felületen dolgozunk. A videóban a Derwent 1-es méretű Waterbrush vízzel tölthető ecsetét használtam, aminek kisebb a hegye, mint a Spectrum csillámfilcének. Ha egy műanyag kártyára rajzolunk a Spectrum csillámfilccel, akkor onnan is könnyedén felvehetjük a festéket a vizes ecsetünk segítségével.

[jaw_y_video clip_id=”https://www.youtube.com/embed/DDIrZBeoHww” height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

Színátmenetek elérése

A kedvenc technikám, ami szerintem a leglátványosabb is, a színátmenetes technika. Itt felveszünk egy színt a vizes ecsetünkkel, majd egy másikat is az előzőre, és elkezdünk színezni vele. A két szín összekeveredik az ecsetben és a színezés közepén a két szín keveréke jön létre, szép átmenetet képezve a színek között.

[jaw_y_video clip_id=”https://www.youtube.com/embed/qlVnTDuiBy8″ height=”400″ autohide=”2″ autoplay=”0″ loop=”0″ rel=”1″]

Természetesen ezeket a filceket keverhetjük más, víz alapú markerekkel is, mint pl. a Tombow Dual Brush markere, de felvihetjük egy alkoholos alapú markerrel készült rajzra is. Színes ceruzás alapra is használhatjuk a filceket, ilyenkor célszerű lehet az átlátszó festéket tartalmazó ecsetfilcet használni, hogy a színezés látható legyen, de bármelyik, színében harmonizáló színes filc is jó választás lehet.
A felhasználás szinte korlátlan és csak a te fantáziádon és kreativitásodon múlik, hogyan használod ezeket a különleges tollakat! Az eredmény garantáltan fényes és csillogó lesz. 🙂